Irodalom / Vers / Ott itat az élet

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Ott itat az élet

Szárít a szík, s virít a vasvirág,
kopog a talpam alatt a Hortobágy.
Megyek. S nem tudom hol ér a naphalál.
Hol roskad a fáradtságtól rám a megállj!
Hallottam madarak vész zsivaját,
s már nem csapódik arcomba a bikanyál.
Más szelek fújnak a pusztán,
s a levegőben nem úszik a délibáb.
Megmozdult a föld, vagy a világ fejre állt?
Izzadt hűs párát a suba sem ád’.
Elkopott a talpam alól a táj jellege,
s árnyéktalan az égbe törő jegenye.
Más szív dobban, ha szól a karikás,
és másfelé megy a nyáj, más a csordajárás,
gépek bőgnek nóták helyett nótaszót,
mégis láperdőbe vágyik vissza a disznó
és laponyagon megpihenni, lenne újra jó.
Azt mondják a Tiszának mentek a fecskék,
a hullámsírba vezényelte őket a megérzés.
A szélirány sem tudja, merre jár,
s mikor honnan hoz esőt a napsugár.
Örökké végeztem csak a dolgom,
s balga eszmék hitték, irányítják sorsom,
pedig csak a nyáj vitt és az életösztön,
a bús korokon át sok korcs-esztendőt.
Lassan lejárom a lábam, s elkopik az út,
csak azt mondom, hol a nyáj, ott a gémeskút.

2007. 10. 09.

Szerző: Gavallér János

© halmaz.hu