Kardvirág, mikor szárába szökken,
Virágja még a szárán van, zölden.
Kinyílik virága, mikor akar,
Kezed mindig meleg, mikor takar.
SZegfű, szirmain sokezer rojttal,
Mondaná, mint én, száz, s ezer szóval:
Szeretlek, ahogy szeretni erény,
S kérdem: Maradt még szemernyi remény?
CSillagkaktusz mikor virágot hoz
Csatlakoznék végre világodhoz!
Talán még ma, és ezt le is írom,
Hogyha kéred, akár el is sírom!
Petúniám Neked bontja szirmát,
Leszakítom, s széjjelszórja írm’át.
Így szórtad széjjel a kételyeket,
Kihúztad sorra a mételyeket!
SZOmorúfűz ága a földhöz húz,
Nem kéri senki: ”A földön csússz!”
Inkább én hullok eléd a porba!
Szívem széttörted. Elég apróba!
Vadrózsa, minek kicsiny virága,
De száz is együtt szökik virágba.
A szívemben is pont ez a helyzet:
Most épp virágot hoz, de vagy ezret!