Irodalom / Vers / Denevér utca

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Denevér utca

Denevér utca. Sötét. Az utca két oldalán temetô. Anna és Gabi.

Anna:
Megérkeztünk hát, ím ez az az utca,
sötétség borítja, s megannyi bucka,
kétoldalt iszony, s félelemmel teli,
halottak régi s rideg ágya szeli.
Gabi:
Sötétségbe olvadt ijesztô árnyak,
kopaszon magasló kipusztult ágak,
kettesben vagyunk, s mégis nagy a magány,
Sok-sok élettelen testbe bújt talány:
nyugvó csonttömeg és csak emléke él,
vagy lelke kisért még és életre kél?
Anna:
Régi fekhelye ez már embereknek,
szerveik megrohadtak s tönkrementek,
nem mozdulnak, csak pihennek szüntelen,
alszanak s mélyen álmodnak kedvtelen,
nem árthatnak nekünk testetlen lények,
hisz ha vannak,van halhatatlan lélek.
Gabi:
Ha belegondolok kiráz a hideg,
eme hely fekete, komor és rideg,
s ama pillanatban fejemet vesztem,
midôn valamely alvót felébresztem.
Anna:
ôsi szellemek álompora tartja,
taposhatsz vagy akár ugrálhatsz rajta,
de felkelteni ôket lehetetlen,
az egész rémtörténet hihetetlen.

Anna lyukat talál a kerítésen.

Gabi:
Gyilkos démonok éjféli ereje,
lyukat vágott és csalogat:gyere be!
Ne tálald tested íly könnyen elébe,
hirtelen gondolat csalfa szelére!
Idegen embertôl ne fogadj cukrot,
édesanyám mondta eme nagy titkot,
nem hiszel nekem, s ez ellen vétkezel,
könnyen meglehet: csak múltban létezel.

Bagoly huhog. Gyertyát gyújtanak.

Anna:
Mélyen a temetôben vagyunk mostmár,
körbevesz minket az ôsrégi lomtár,
elhagyatott világ s elhagyott testek,
szorongást érzek, s hogy valakik lesnek.
Gabi:
Földalatt szemek figyelnek éberen,
restellem, mégis elfog a félelem,
csukva van szemem, ôket mégis látom,
ébren gyötör engem szôrnyű rémálom!
Anna:
Csitt, lépteket hallok, mondd hallod Te is?
Tôlünk nemmessze reccsent néhány tövis.
Gabi:
Gyilkos pofa, kóborló gonosz lélek,
távozzunk e helyrôl, RETTEGEK, FÉLEK!

S utolsó lehellet, éles villanás,
tünékeny élet, s majdan íly kis lakás,
mielött rettegésük váltott volna,
s menekültek volna futva s loholva,
megörökítették magukat képen,
üres fényképezôgéppel a kézben...

Szerző: Vid

© halmaz.hu