Míg északon a sok kis államocska diplomáciával és karddal kergette álmait, a Nápolyi Királyság, mely Itália egyharmadát jelentette, az Aragonok spanyol ragyogását élte. Az elűzött Anjou René ugyan trónigényét a francia királyra hagyta, de a Loire-menti Tours messze esett Nápolytól. Az Aragonok erősnek érezték magukat, bár erejüket még nem tette próbára senki. A hírekre pedig, melyek az Alpokon túlról érkeztek, csak legyintettek. A francia király álmodozó, mondogatták. Hogy Nápolyba eljusson, végig kellene masírozni egész Itálián, megvívni egy tucatnyi várost, és maga felé hajlítani a pápát, aki Nápoly hűbérura. Kinek sikerülhet mindez?
Itália belső egyensúlyát mindezidáig sikerült megőrizni, s az ide-oda billenő mérleg nyelve a pápa hajlandósága volt. Az a jóindulat, melyet minden város, minden állam, minden család igyekezett megnyerni magának. Ez a jóindulat beneficiumokat jelentett, jövedelmező kiváltságokat és hivatalokat. A Patrimonium Petri vikáriusai gazdag pompa közepette kormányozták a gondjaikra bízott városokat. A püspökségek, apátságok és egyéb hivatalok odaítéléséért –elkeseredett diplomáciai harc dúlt. A pápák maguk köré gyűjtötték az éhes rokonságot, s az egyházi stallumok hamarosan a pápai család gazdagságát és hatalmát gyarapították. IV.Sixtus, a Della Rovere pápa naggyá tette övéit, VIII.Ince pedig a Vatikánba csődítette gyermekeit és unokáit. III.Callixtus, a Borgia, bíboros-alkancellárrá tette szeretett unokaöccsét, s most ennek a Rodrigo Borgiának uralkodását köszöntik az Örök Város harangjai a Porta del Popolótól a San Paolo fuori le Muráig.
Habemus papam!
Durrognak a mozsarak, heroldok emelik magasra a Borgia-címeres zászlókat: hasított pajzson öklelő bikát. A spanyolok, akik az új pápa színeit viselik, büszkén lépkednek a város utcáin. A Borgia-bika maga alá tiporta a Sforza, Colonna, Sanseverino, Orsini bíborosokat, a milánói, genovai, firenzei és nápolyi érdekeket. A harcban, amely kettéosztotta a francia és aragon párti bíborosokat a konklávén, az alkancellár győzött, aki volt olyan ravasz, hogy nem kötelezte el magát egyik oldalon sem. Ügyes volt, céltudatos, és elődeihez hasonlóan nem válogatott az eszközökben.
Itália szerte ismerték Rodrigo Borgia gazdagságát és pompaszeretetét. Az utca népe szerint, akik számára ünnep volt, ha a Santa Maria ad Nives tituláris bíborosa meglátogatta templomát, a kikötők, csapszékek, trattoriák és piacok népe szerint senki sem viselte olyanfejedelmien bíborosi tisztét, mint az alkancellár. Az asszonyok borzongva suttogtak férfias alakjáról, és irigyelték Giovanozza Cattaneit, a bíboros négy gyermekének anyját.
Habemus papam!
Róma ujjong, az Egyház hajójának ismét van kormányosa. S ebben az ünnepi hangulatban kinek jutott volna eszébe, hogy pillantást is vessen Európa szögletébe, ahol egy genovainak mondott hajós a spanyol felség, Isabella hajóival kalandos útra indult. Colon admirális nyugatnak hajózva akarta elérni az Indiákat. Partot érnek-e, vagy elnyeli őket a Mare Incognitum köde? Kevesen figyeltek a Jerezből kifutó három hajóra. Hispania a reconquista lázában égett. Aragónia és Castilia Ferdinánd és Isabella házasságával egyesítette erőit a granadai mór emirátus ellen. Rómában örömtüzek égtek, a népnek ünnepi bikaviadalt rendeztek, a San Pietróban Te Deumot mondott a pápa, amikor Granada tornyaira felkerült a spanyol felségek zászlaja. Hispánia földjében már sarjadt az óriásbirodalom vetése. Századok rendje készült aláhullani az idő süllyesztőjében, hogy átadja helyét az újnak, a még ismeretlennek. Birodalmak merültek el, hogy csak emléküket hagyják hátra a megszépítő idő öblében, s újak tűntek fel a népek országútján harcosan, erejükben bízva. Így tört darabokra a hajdanvolt Burgundia lovagvilága, táplálva az egyre erősödő Franciahont, viszályt keltve a saját terveibe és cselszövéseibe bonyolódó Impériummal.
Bizánc, az Angyalok Városa zsákmányul esett a muzulmán hódításnak, széthullott a büszke császárság. Müezzin énekét visszhangozta a szépséges Hagia Szofia, s az oszmán törekvések a Kárpátokat döngették. A magyar király, Mathias halála után a török hordák betörtek a Balkánra, Bosznia és Szerbföld falvainak tüze festette az eget. A kemény és erőskarú hódítók Allah dicsőségére prédálták a keresztény világ végvidékét. A dicsőhírű Mathias Corvinus félelmes serege széjjelhullt, elszéledt, idegen pálca alá került. Az új pápának bizonyára nem kis gondot okoz majd a kereszténység védelme a keleti végeken. Moldvai, tatár és török seregek készülnek nyugat felé. Hogy a lengyel földtől Szerbiáig térdre kényszerítsék a népeket.
De a mediterrán ég alatt nem érzik még a távoli szelek zúgását. Róma harangjai elűzik a borús gondolatokat, az Urbs Aeterna ünnepli pápáját. Tűzijáték fénye vibrál a Castel San Angelo falain, az utcasarkokon, tereken örömtüzek égnek, körülöttük ugrál az egész város. Ma ingyenbort vedel a jámbor polgár, a kereskedő, a katona. Táncol és énekel a mutatványos, a histrio, a diák és hetéra. A város kormányzójának vigiljei nem vigyázzák ma az éjszaka csendjét. Holnaptalan öröm borítja el az utcákat, miközben egyre zúgnak-bongnak a harangok.
Habemus papam!
Szerző: Gyenge IstvánElőző oldal |