Gordon újra elolvasta a rövid üzenetet. A desifrírozott szöveg virágnyelven adta tudtul, hogy a nácik újra műkincsek után kutatnak.
„A zöldek érdeklődése újra feltámadt a múzsák iránt. Nagy vadászat indul Orange földjén.”
A németek tehát beindították gépezetüket Hollandiában is. Gordon tudta mit jelent ez. A zsidó állampolgárok kincseit egyszerűen lefoglalják, elrabolják, a nem zsidó állampogárokat pedig, akiknek jelentős értékeik vannak, németellenesnek bélyegzik, és ilyen alapon fosszák meg vagyonától. A kincseket aztán Németországba szállítják, tulajdonosaik pedig többnyire valamelyik munkatáborba kerülnek.
Meglehetősen sok adatot szereztek már, különösen a németek lengyelországi rablóakcióiról, képtárak, templomok, levéltárak kincseinek kisajátításáról, egyetemek kifosztásáról, magángyűjtemények lefoglalásáról. Az európai kultúra egyedülálló értékeit rabolták össze ezek a bandák mindazon országokból, amelyekre rákényszerítették uralmukat. Lengyelországban jó néhány sikeresen dolgozó ügynökük dolgozik, és maguk a lengyelek is nagyon segítőkészek. Így tudták meg, hogy a krakkói Czartoryski Múzeumból több mint 800 műtárgyat szállítottak el, köztük egy Leonardo és Raffaello képet. Kirabolták az egyetemi könyvtárat és a templomok kincstárait is. Most hát Hollandia van soron, és valószínűleg Franciaország is.
Belelapozott a dossziéba. Többnyire lengyel jelentések voltak, s néhány újabb feljegyzés az N-17-es amszterdami ügynöktől. Az N-17-es igen aktív volt, és rendkívül ügyes. Gordonnál csak a kulturális vonatkozások szerepeltek, de tudta, hogy nagy segítséget nyújtott a dunkerque-i átkelés során is. Személyesen nem ismerte, csak annyira emlékezett, hogy gépészmérnök volt egykor, valahol Devonshire-ben. Az egyezményes virágnyelvet sajátos, fanyar humorral ötvözte, ami megkülönböztette a többiektől.
Végiglapozta az átkódolt üzeneteket, melyekben már az eredeti város és személynevek szerepeltek, némelyik papírdarabot újraolvasta. Ez a megoldás sokszor segített, mert a véletlenszerűen egymás mellé kerülő tények új vetületet, új összefüggéseket hozhattak.
„1940.július 25. F-8 jelenti: A Louvre gyűjteményének legértékesebb darabjait Chambord, Cheverny, Blois, Brissac és Souches kastélyaiban rejtették el. Egyedül Chambord-ban mintegy 1500 festményt rejtegetnek.” Csak idő kérdése, hogy a németek felfedezzék.”
Gordon tudta, hogy ez már meg is történt. A Sonderkommando kényszerítette a Louvre dolgozóit, hogy árulják el, hová menekítették a festményeket. Voltak azonban gyűjtemények, amelyeket a Petain kormányozta szabad zónába vittek, ezek legalábbis egyelőre megmenekültek a lefoglalástól.
Nyílt az ajtó, és Fred Kingsley dugta be szőke fejét.
Visszatette a mappát a polcra, kulcsra zárta az ajtaját, hogy átmenjen a titkárnő szobájába. Feleslegesnek tartotta ugyan ezt a zárkózósdit, de a biztonsági előírás megkövetelte.
Vera Atkins hivatalosan a Főnök titkárnője, mivel azonban ennél sokkalta tevékenyebb alkat volt, idővel már ő irányította az egész francia részleget. Ez jelenleg ugyan csak néhány embert jelentett itt a Norgeby Houseban, de Verának voltak kapcsolatai De Gaulle franciáival is, és a felügyelete alatt álló ügynökök már szervezték a franciaországi helyi ellenállást. Nagyon sokat dolgozott ezen, és a fiúk gyakorta ugratták, amióta kis irodájába egy tábori ágyat tett be. Olykor ugyanis egyszerűen nem volt ideje hazamenni éjszakára.
Az íróasztalon porcelánkannában illatozott a friss tea, és cigarettafüst terjengett a levegőben. A fiúk, ki állva, ki ülve szorongatták csészéiket, és a napi eseményekről beszélgettek. Mindannyian a húszas éveik végét taposták, az ország különböző egyetemein szerezték diplomáikat, és lelkesek voltak, mint egy cserkészcsapat.
Mindenki tudott ugyanis Fred reménytelen vonzalmáról Vera iránt.
Előző oldal | Következő oldal |