Irodalom / Novella / A Galéria-hadművelet (regényrészlet)

Linkajánló

A Galéria-hadművelet (regényrészlet)

Richard Gordon mélázva nézte az utcát az ablaküvegen át. A szeptemberi szél rőt, összezsugorodott faleveleket kavart a járdán. Néhány ember sietett el csupán a Baker Street-i ház előtt, kabátjuk gallérját felhajtva. A kapu előtt mellmagasságig feltornyozott homokzsákokat kerülgették. A bombázások bizony megváltoztatták a londoniak mindennapjait. Az elmúlt századok alatt jósorsuk megmentette őket az ellenséges támadásoktól, most azonban megtapasztalták mindazt a szenvedést és borzalmat, amit a németek háborúja jelentett a kontinensen. Mióta sikerült áthajózni a csatornán a Dunkerque-nél körbezárt Expediciós Haderőt, naponta várták a német bombázók megjelenését. A léggömbzár és az angol vadászrepülők hősiessége ellenére a Luftwaffe pusztító bombazáport zúdított a városra. Eleinte még szinte a vadászok izgalmával figyelték a felettük elhúzó repülőket, és találgatták, vajon melyik nagy ipari város ellen készülődnek. És eljött az idő, amikor London lett a célpont. Hallgatták a bombázórajok félelmetes morajlását, figyelték a légvédelmi ágyúk lövedékeinek pamacsait az égen, és már ők voltak a vad, akikre a Heinkelek, Dornierek és Junkersek vadásztak. Néhány hét eltelte után már szinte megszokottá vált az időnként felvijjogó sziréna hangja, s az utcákon dolguk után járó emberek sietve, de fegyelmezetten a földalatti vasút valamelyik állomására vonultak. Sokan még ezt is feleslegesnek tartották, találgatták, vajon London melyik részét éri a támadás, és egy kapualjban beszélgetve várták a légiriadó lefújását. Persze a félelmet nem lehet megszokni, s amikor a bomba sivítása hallatszik, az ember összeszorítja a fogát, becsukja a szemét, és reméli, hogy szerencséje lesz. Még emlékeznek a májusi rotterdami bombázásra, amelynek óvatos becslések szerint is legalább negyvenezer áldozata volt.

A londoni áldozatokról nem készült még kimutatás, az emberek saját kerületük veszteségeit ismerték csak. A leomlott házak között tűzoltók, mentők és segédszolgálatosok serénykedtek, a járdákon és kapualjakban hamuszürke arccal álldogáltak a rommá vált házak lakói, akik elveszett, betemetett szeretteiket siratták. Néhányan bizonyára a miniszterelnökre gondoltak, aki mindezt megjósolta nekik előre. És sokak számára emlékezetes maradt parlamenti beszédének néhány mondata is.

„Harcolni fogunk a tengereken és óceánokon. Harcolni fogunk a levegőben és a tengerpartokon, harcolni a földeken, a városokban és a hegyekben. Soha nem adjuk meg magunkat...” S a londoniak úgy érezték, szívükből szól ez az ember. Megtestesítette és kimondta azt, amit minden angol ott hordott a szíve mélyén. Nagyra tartották elszántságát és őszinteségét, még akkor is, amikor megjósolta szenvedéseiket. Vért, verítéket és könnyeket igért az elkövetkezendő időkre, és honfitársai hajlandóak voltak vállalni mindezt. Anglia elvesztett egy hadjáratot, de nem vesztette még el a háborút.

Gordon az utcát nézve néhány percre meg is feledkezett a kezében tartott rádióüzenetről, amit épp az imént hoztak a crendoni vevőállomásról. Nem volt különösebben fontos híradás, de ő tudta, hogy minden kis mozaikra szükség van, mert egyéb más jelentésekkel összevetve már jelentős lehet. A munkája olyan volt, mint a rejtvényfejtés, vagy inkább, mint egy kirakójáték, amihez nincs meg minden elem. A hozzá érkezett jelentéseket kategorizálta, időnként egy-egy dossziét elővett, átnézte a benne lévő radiogrammokat, némelyikre ráírt egy megjegyzést, ha eszébe jutott valami témával kapcsolatos ötlet. A Különleges Hadműveletek Parancsnoksága megalakulása óta a németek által megszállt európai országokba küldött ügynökök kiképzésével, helyszínre juttatásával, és a tőlük érkező jelentések feldolgozásával foglalkozott. Kiképzőtáboraik voltak szerte Angliában, ahol a kontinens németek által megszállt országaiba küldendő ügynököket készítették fel munkájukra. A jelentkezők alapos válogatáson estek át, majd specialisták tanították meg nekik mindazt, amit a diverziós feladatok elvégzéséhez tudniuk kellett. Sokrétű és nagyon veszélyes munkát végeztek, amit meggyőződésükből fakadóan vállaltak. És mindannyian tudták, hogy a lebukás egyenlő a halállal. A Baker Streeten mindenki csodálta ezeket az embereket.

Ricky Gordon feladata a kulturális és propagandaügyek kezelése volt. Számtalan jelentést katalogizált már a kontinens országaiban működő szervezetek, toborzóirodák, tábori színházak, propagandaműsorok működéséről, amiket valahol valakik talán majd fontosnak találnak egyszer. Jelentéseinek eredményéről soha nem tájékoztatták. Nem az volt a feladata, hogy eldöntse, egy hír, egy üzenet mennyire hasznos, egyáltalán helytálló-e, használható-e valamire. Regisztrált, csoportosított, jelentéseket szövegezett, amikhez tapasztalata folytán megjegyzéseket fűzött, és az egészet továbbadta a Főnöknek, ahogy az ezredest, parancsnokukat nevezték maguk között.

Munkájának azonban volt egy egészen különös része, amit az ellenség viselkedésének a modern hadviselésben eddig ismeretlen vonása tett szükségessé. Bár, ha jól meggondoljuk, töprengett Gordon, a hunoktól Napóleonig minden győztes hadsereg kirabolta a leigázott népeket. Csak hát Napóleon nem a velencei polgárok pénzeszacskóit, otthonuk személyes tárgyait rabolta el, hanem a San Marco katedrális bronzlovait. Ha úgy tetszik a köz vagyonát. Ezek a modern hunok viszont minden fellelhető értéket elemelnek, a közgyűjteményektől a polgárok magánvagyonáig. Ahogy ők mondják: védelembe veszik. Leemelte hát a polcról az egyik kékfedelű irattartót, aminek bordáján ez állt: Műkincsrablás.

Ez a mostani jelentés itt a kezében egybevágott azokkal az értesülésekkel, amelyeket Lengyelországból kaptak. A lengyel múzeumokban ugyanis speciális kommandók jelentek meg az ország mrgszállása után. Saját, német alaposságú katalógusaik alapján felleltározták a gyűjteményeket, majd beládáztatták, és máris indultak a vonatszerelvények a Birodalomba. A műkincsek ezen újfajta elrablásának hivatalos neve: biztonságba helyezés volt. Újkori vandálok szemérmes megfogalmazása.


Következő oldal Következő oldal
© halmaz.hu